Kirakat-adó

 Schultz szegedipaprika-üzlete a Ferenc körúton
(Kép forrása)

Országos Hirlap, 1898. május 1.

Épül a nagykörút, 1872

A Nyugati pu. 1879 körül
(Kép forrása)

Vasárnapi Ujság, 1872. március

(Indóház - itt: Nyugati pályaudvar)

Dohánygyár a Ferencvárosban

A régi gyár helyének jelölése korabeli térképen
(Kép forrása)

Ferencvárosi Dohánygyár. Ez volt a neve. Hivatalosan sokkal komorabban hangzott: Magyar Királyi Dohánygyár – Budapest–Ferencváros. Azért kellett hozzábiggyeszteni a Ferencváros közelebbi megjelölést, mert akkoriban több dohánygyár is volt Budapesten: az erzsébetvárosi és az óbudai.

A legrégebbi az erzsébetvárosi volt. A fogyasztási igények emelkedésével bővíteni kellett a termelést is. A második gyár helyéül a régi Soroksári (ma Ráday) utcában lévő Szvetenay Márton-féle, eredetileg kaszárnyának épült házat szemelték ki. A tárgyalások eredményre vezettek, a Dohányjövedék az épületet 1850-ben megvásárolta 104.414 frt. 13 karajcárért, és még ugyanabban az évben át is vette, átalakíttatta és üzembe helyezte. A gyár telepe az akkori Soroksári utca 28., Üllői út 27., és Köztelek utca 1. számú telkek által határolt területen volt.

A gyárépület, a mai Kinizsi utcában
(Kép forrása)

1871-ben az egyemeletes épületre – hatalmas épülettömb volt ez – 79.188 frt. 84 kr. költséggel ráhúztak egy második emeletet, hogy kibővítsék a gyártási helyiségeket, melyek mérete elégtelennek bizonyult.  Eddig a ráépítésig a gyár a régi, egyemeletes épületben működött. A gyárépület még Mária Terézia korában épült, eredetileg kaszárnyának, később katonai kórház lett, és a sok ki-be járó ápoló apáca miatt sokan kolostorként is emlegették.

A lágymányosi, új gyárépület
(Kép forrása)

A munkaidő lejártakor, már a csengetés előtt pár perccel gyülekeztek a hazafelé igyekvő munkások és sorokban állva várták a „mehet” jelet és a motozást. Öt-hat sorba álltak a nők, egybe a férfiak. Azért így, mert a nők száma ezer körül volt, a férfiaké nem érte el a kétszázat. Ritkán volt lopás, az ilyet maguk a munkások is kinézték maguk közül. Ha mégis előfordult, a büntetése elbocsátás volt.

A gyár 1910-ig működött, akkor Lágymányosra telepítették. Helyén, a mai Kinizsi utcában jelenleg irodaház, sörfőzde és söröző működik.

Részletesebb információ a dohanymuzeum.hu oldalon, ITT.

Szent Gellért-kórház

Az uj járványkórházat, amelyet a főváros az építőmestertől tegnap vett át, a tanács szent Gellértről nevezteti el. A tüzoltóutczai kolerabarak most fölöslegessé vált s a napokban elégetik.

(Országos Hirlap, 1899. jan. 13.)

A századfordulót megelőzően speciális fertőzőbeteg-kórház alig üzemelt az országban. Budapesten 1892-ben nyílt meg a Szent László Kórház, amely 1894-től csak heveny fertőző betegek ápolását végezte, 1899-ben hasonló céllal alakult a Szent Rókus Kórház fiókkórházaként a Szent Gellért Közkórház.

(Szöveg forrása)

Az új Szent Gellért Kórház három épülettel bírt és a Szent László kórháztól csak kerítéssel volt elválasztva. Az egyik épületben himlős betegeket, míg a másikban az elkülönített betegeket helyeztek el és a harmadik volt a felvételi épület. A két kórháznak együttesen és összesen 5 (!) orvosa volt a főorvossal együtt

 

Az évszázad első harmadát az állandó építkezés jellemezte, melynek során a Szent Gellért Kórházhoz új épületeket építettek. A két kórházat 1917-ben egyesítették Szent László kórház néven. 

(Szöveg és képek forrása)

Brauch hentes, akiből Krúdy-alak lett

Brauch Ferenc Mester utcai hentesüzlete előtt, feleségével és dolgozóival, 1904
(Kép forrása) 

A porosz származású Brauch úr - akinek felmenői a 18. század elején vándoroltak be Magyarországra -  1873-ban költözött Budapestre, és a Rákóczi téren nyitott hentesboltot. Fia, Ferenc is a hentes szakmát választotta, s tapasztalatszerzés céljából gyalogszerrel végigjárta Ausztria és Németország neves mestereinek üzleteit. Igen jól kitanulta a kolbászkészítés csínját-bínját, és már 21 évesen saját boltot nyitott a budai Zöldfa utcában. Szinte pillanatok alatt sikeressé vált, segédeket fogadhatott, új üzletet indíthatott, saját üzemet működtethetett. Országszerte, sőt külföldről is mind többen keresték áruját. A Nagycsarnok első bérlőjeként, ötven esztendőn át várta vevőit.

Brauch Károly 1926-ban kiadott könyve
(Kép forrása)

Raktárakat tartott fenn, sertéshízlalással is kísérletezett, vágóhidat is üzemeltetett. Kolbász- és szalámigyárának központját a Mester utca 29. szám alatti háztömbben alakította ki. (Az egykori hentesüzlet helyén ma is húsbolt üzemel.) Fénykorában több száz alkalmazottja és kilenc üzlete volt, többek között a Krisztina téren, a Margit körúton, a Pozsonyi úton, a Király utcában és a Thököly úton. A harmincas években Károly fia számára vásárolta meg a Központi Vásárcsarnokkal szemközti épület földszinti sarkán található helyiséget, ahol ma gyorséttermi lánc üzlete működik.

Az ötvenes évekbeli államosítás során mindenét elvették (üzleteit a Húsipari Vállalat vette át), családjával együtt vidékre internálták. Gödön hunyt el, kilencvenöt évesen. Alakját Krúdy is megörökítette novelláiban.

(Szöveg forrása)

 "... kíváncsiságból bepillantott a kávéház ablakán az öreg Brauch, a Nagymező utcai hentes, pedig ő éppen azzal szerzett magának publikumot, hogy mindent olcsóbban adott, mint más húsvágó. Ám ő is a fejét csóválgatta, amikor a kávéházban ama Cyrano-orrú fiatal ügyvédet* látta, aki ifjonti hevességében az asztalt verdeste. - Megint föl fog menni a disznó ára! - gondolta magában Brauch úr."

(Krúdy Gyula: Aranytükrös kávéházban, 1926)

* Az író itt az Abbázia kávéházra, és az ott szónokoló Vázsonyi Vilmosra céloz.

Csatorna a körút helyén?

A Reitter-féle csatorna terve
(Kép forrása)

A főváros csatornázása ügyében meghívott franczia mérnökök — Mille és Durand-Clay urak — szorgalmasan tanulmányozták az itteni viszonyokat, s fölötte figyelemreméltó nézeteket fejeztek ki. Hibának találták, hogy nálunk a Duna, a vizvezeték s a kutak daczára igen kevés vizet fogyasztanak, a miért aztán a csatornák nem tisztulnak eléggé s kigőzölgéseik által megrontják a levegőt. Ajánlatos volna szerintük a körúton egy erős folyással bíró csatornát építeni. Csatornáink tisztítására naponkint egy millió köbláb viz kellene, a mit nem a Dunába kellene visszavezetni, hanem megtisztítva, más czélra is használni. A vizórákat fölöslegeseknek tartják, mivel nem mutatnak szabatosan s ugy is elég viz van a Dunában.

Vasárnapi Ujság, 1875. szeptember 5.

A Nagykörút helyén valaha a Duna egyik ága folyt. A francia szakértők Reitter Ferencet, a Közmunkatanács első főmérnökét is megihlették: ő készítette az első műszaki tervet, amely szerint a mélyfekvésű területeket hajózható csatornával kötötték volna össze. A csatorna 8 láb mély, 120 láb széles lett volna, északi és déli végén egyaránt zsilipkapukkal választották volna el a Dunától. Végül más terv vált valóra. A Nagykörút ma ismert arculata 1872 és 1906 között alakult ki. A Nagykörút létesítése során 251 épületet kellett elbontani.

(Szöveg forrása)

A Vásárcsarnok hajnalban, 1902

A Központi Vásárcsarnok (Vámház körút) 1900 körül
(Kép forrása)

A későn kelő fővárosiak nem is sejtik, hogy milyen mozgalmas élet van a vásárcsarnokokban és azok környékén kora hajnalban, midőn ők még javában alusszák az igazak álmát, ha csak azok nem birnak erről tudomással, a kiknek ekkor kezdődik az este s az éjjeli kávéházból ilyentájt botorkálnak hazafelé a néma, néptelen utczákon.

Külünösen a központi vásárcsarnok körül ilyenkor nagyon mozgalmas az élet s a hold is, a mint lebukik ott valahol a budai hegyek mögött, mintha csudálkozva pillantana a lámpák fényében fürdő hatalmas vashidra, pompás palotákra, melyek környékén valóságos falusi jelenetet lát, mintha egy darab vidéki vásártér szakadt volna oda mindenestől.

Egymást éri a sok falusi, pusztai kocsi, megrakodva mindenféle kosárral, zöldséggel, gyümölcscsel meg pergő nyelvű kofával, a kik – a mennyire férnek – maguk is oda kuporodnak a rakott kosarak közé, várva, mig a sor portékáikra kerül, hogy betakarithassák azokat a vásárcsarnok hatalmas boltozatai alá, vagy nagyszerű pinczéinek telhetetlen gyomrába.

Még este valamikor megindúltak ezek a kocsik és a derék, fáradhatatlan fejércselédek valamelyik falúból, vagy a világ haladván – tán a vasútról szállitják ide a portékát; elég az hozzá, hogy mindennek már kora reggelre helyén kell lenni, szépen berakva, elrendezve; ha majd jönnek a nagyságák s a „kisasszonyok” vagyis szakácsnék, készen találjanak mindent.

Mire pedig megvirrad, már akkorára az utczaseprők, a vásárcsarnoki szolgák tisztába hoznak midnent s a hét-nyolcz órakor arra sétáló fővárosi polgár már nyomát sem találja annak a sajátságos falusi életnek, mely kora hajnalban ott zsibogott.

(Szöveg forrása) 

Kapcsolódó cikk: Megnyíltak Budapest vásárcsarnokai

Szeleczky Zita esküvője, 1940. június

 

(Kép forrása)

Szeleczky Zita (1915-1999) színművész. 1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz–magyar film női főszerepét alakította. 1937-ben végezte a Színművészeti Akadémiát. A Nemzeti Színház ösztöndíjas, majd rendes tagja lett (1936-1941). 1939-ben Farkas–Ratkó-díjat kapott. 1942-1943-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1944 elején a Madách Színházban vendégszerepelt. 1944 őszén ismét a Nemzeti szerződtette. 

A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. A budai rendőrség politikai osztálya által elfogott Haltenberger Gyula (Szeleczky első férje) megerősítette ezt a később álhírnek bizonyult információt. 

1945-ben elhagyta az országot, a Népbíróság elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt azért, mert 1944. novemberében egy ún. "Hungarista Est" keretében elszavalta a Föl a szent háborúra! című, oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a rádió is közvetített. 

Ausztriában, Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába költözött, ahol kezdetben a Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt. 1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat s fellépett emigráns német színházak előadásain is. 1962-ben az USA-ba költözött. 1949-1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival. 

Több hanglemezt is kiadott. Vonzó külsejével, színpadi megjelenésével, intelligens és természetes játékával fiatal leányokat, lírai hősnőket és naivákat játszott rövid magyarországi pályáján. Emigrációs előadóművészi tevékenységét kulturális misszióvá szélesítette. 

1998 őszén hazatelepült, Érden élt. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a családi sírkertben helyezték örök nyugalomra. 2007-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.

(Szöveg forrása)