(Kép forrása) |
Szeleczky Zita (1915-1999) színművész. 1936-tól 1944-ig 26 magyar és egy olasz–magyar film női
főszerepét alakította. 1937-ben végezte a Színművészeti Akadémiát. A Nemzeti
Színház ösztöndíjas, majd rendes tagja lett (1936-1941). 1939-ben
Farkas–Ratkó-díjat kapott. 1942-1943-ban a Fővárosi Operettszínházhoz
szerződött. 1944 elején a Madách Színházban vendégszerepelt. 1944 őszén ismét a
Nemzeti szerződtette.
A budapesti A Reggel című napilap 1945. április 16-án azt
közölte, hogy Sopronban öngyilkos lett. A budai rendőrség politikai osztálya
által elfogott Haltenberger Gyula (Szeleczky első férje) megerősítette ezt a
később álhírnek bizonyult információt.
1945-ben elhagyta az országot, a
Népbíróság elítélte háborús magatartása miatt, egyebek közt azért, mert 1944.
novemberében egy ún. "Hungarista Est" keretében elszavalta a Föl a
szent háborúra! című, oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit
a rádió is közvetített.
Ausztriában, Olaszországban élt, 1948-ban Argentínába
költözött, ahol kezdetben a Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt.
1951-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat s fellépett
emigráns német színházak előadásain is. 1962-ben az USA-ba költözött. 1949-1974
között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival.
Több hanglemezt
is kiadott. Vonzó külsejével, színpadi megjelenésével, intelligens és
természetes játékával fiatal leányokat, lírai hősnőket és naivákat játszott
rövid magyarországi pályáján. Emigrációs előadóművészi tevékenységét kulturális
misszióvá szélesítette.
1998 őszén hazatelepült, Érden élt. Végakaratának megfelelően Nekézsenyben, a családi sírkertben
helyezték örök nyugalomra. 2007-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése