Hogy az ember nevezetes és csodálatos dolgokat lásson, nem
mindig szükséges, távol vidékeket fölkeresni. E szavak igazságát semmi sem
tanusitsa kézzelfoghatóbban, mint a Budaváros tőszomszédjában, a Dunamentében
fekvő Budafok, közönségesen használt nevén Promontor.
Valóban meglepő tény! Itt a főváros közelében óriási pinczéi
és helyi közlekedésének sajátságai által az ország legérdekesebb pontjai közé
tartozik, s mégis mily kevesen ismerik! A gazdag pesti borkereskedőkön kivül,
kik a promontori üregekben őriztetik folyadék-kincseiket, ritkán akad ember, ki
érdemesnek tartsa, a meglepőségek ezen világába rándulni, hogy lássa, mint
egyesült itt ember és természet egy félig földfeletti, félig földalatti hely
előállitására.
Csudálkozva lép az ember a német eredetü lakosok által
lakott falu alsó részén kezdődő szikla-utczába. Egy a Dunára néző sziklakapu képezi
a bemenetelt az üregek és utczák azon tömkelegébe, melyet emberkezek vágtak az
itteni sziklák tömegeibe. Mind kő, csupa kő, a mit magunk körül látunk. A kőben
egy nagy lyuk, ez az ajtó; mellette egy kisebb nyilas, ez az ablak ; ittott egy
nyomorúságosán összehordott épület, vagy egy, a sziklához felületesen oda
illesztett tető — ezek itt az ismertető jelek, hogy emberi lakóhely áll
előttünk. Belülről méginkább csupa kő minden; a boltozat, padlózat s a falak
mind egy anyagból valók. Csak a háztetőt képező sziklatömeg külső burokja áll
földből, melyen a legszebb szőlőskertek terülnek el. S azért itt látjuk a
legmeglepőbb ellentéteket: fenn szőlőskert, alói ház; fenn temető, csendes
halottjaival, alant az élők zajgó sokasága! A földalatti lakások kinyúló kéményeit
első pillanatra mindenki temetői síremlékeknek nézi, s csak a kitolongó füst hoz
azon gondolatra, hogy élőlények lakhelyei felett járunk.
Csodaszerű világ ez ! A szegény szőlőkapás, ki itt a
legfinomabb bort termeszti, mely a bel és külföld tényüző asztalainak kiváló
disze, itt oly szegényes, olcsó barlangokban lakik, melyek az emberiség
legősibb állapotára emlékeztetnek. Az élet legszükségesebb elemei, a levegő és
világosság, a jó promontoriak nézete szerint egészen mellékes dolgok, mert a
kőlakásokhoz vezető bemenetek gyakran annyira el vannak rejtve, hogy csak az
itteni járással ismeretes emberek akadhatnak rájok. Azonban az ily
sziklalakások belseje rendesen nem oly szegényes, mint a külsőről itélve, várná
az ember; különösen jó benyomást tesz a mindenütt mutatkozó tisztaság. A
butorok, ágyak stb. a legtöbb kőkunyhóban a szükségnek eléggé megfelelők s a
helyi viszonyokhoz vannakalkalmazva.
Átalában ugy látszik, hogy e sziklaházak lakói, kik részint
kőfejtők, de leginkább szőlőmunkások, némi jólétnek örvendnek s jól érzik magukat;
a mit az is tanusit, hogy évről évre uj házak, uj utczák alakulnak. Építészekre
s más efféle építőmesterekre ugyan nem igen szorulnak,de azért némely lakás
igen ügyesen van berendezve. Azonkivül az
épités által (ha igy lehet a sziklák kivájását nevezni) kétféle haszon háramlik
rájok; először lakást nyernek, másodszor pedig a legtömörebb homokkőre tesznek
szert, melyet a pesti paloták építőinek jó pénzen eladnak.
Ezeken kivül legnagyobb érdekkel birnak Promontorban a hires
nagy boros pinczék, melyek roppant számmal és óriási kiterjedésben találhatók itt.
A verőfényes nap által megérlelt szőlőnedv a sötét üregekben roppant hordókban
nyugszik, melyek mint megannyi múmiák, vonulnak végig a pincze falai hosszában,
várva feltámadások napját, hogy életre, kedvre deritsék a szomjas emberiséget
az ismert világ legtávolabb pontján is, a hova ezer meg ezer palaczkokban áradoznak
el. Ez egyik kimerithetlen kincsforrása Magyarországnak, mely mindig megujul, s
melyet a vénség csak még becsesebbé tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése