2013. 05. 04.

A Tűzoltó utcai Gyermekklinika múltjából

Dr. Szalárdy Mór (1851-1914), mint a budapesti Szent Rókus Kórház szülész orvosa, már 1876-ban tanulmányt jelentetett meg a törvénytelen gyermekek védelmében, 1881-ben magántanári képesítést nyert és a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán az orvosi statisztikát adta elő.

Gyermekvédelmi munkájának elismeréseként 1902-ben az állami gyermekvédelem irányítását vette át. Dr. Szalárdy Mór és társai, dr. Alexander Bernát, dr. Bánóczy József, Földiák Gyula, Rónay Sándor és Tabódy József az Egyesület hivatását a következőkben foglalták össze: "A szegény beteg gyermekeket ingyenes orvoslással, orvossággal, táplálékkal ellátni, a szegény szülőnőket - míg munkaképessé válnak - helyiségeiben ápolni, anyagilag segélyezni, a dajkának alkalmasokat elhelyezni és menhelyet biztosítani gyermekeik számára."

A nagymértékű gyermekhaladóság ellen küzdő "Szegény Beteg Gyermek Egyesület" 1885. június 29-én alakult meg, tényleges működését 1886-ban kezdte, mint Fehér Kereszt Egylet. Az 1800-as évek végén Londonból indult Fehér Kereszt mozgalom kezdetben erkölcsi megújulást hirdetett, majd Európa számos országában az árvák, özvegyek támogatója lett.

Két kiemelkedő jótevő adománya jelentős fejlesztést tett lehetővé: Thurn Jánosné Tűzoltó utcai háromemeletes házát és nagy telkét (ma Tűzoltó utca 7.), míg gróf Almássy Dénesné 120.000 koronás alapítványát az ún. "sebészeti pavilon" (ma Tűzoltó utca 9.) felépítésére ajánlotta fel. Így az 1896-ra kialakított Tűzoltó utcai épületcsoportban megnyitották az egyesület gyermekkórházát.


A Fehér Kereszt Gyermekkórház 1913-tól nyilvános jelleget nyert, a külső igénylőket térítés ellenében gyógykezelték.


Az intézmény az első világháború alatti és az azt követő válságos időket leszámítva állandóan bővült, betegforgalma folyamatosan emelkedett. 1926-ban a Tűzoltó utcai két ház közötti üres telek beépítésével csecsemő- és gyermekambulanciát létesítettek. 1930-tól minden télen napi 100 adag ingyen meleg ebédet osztottak ki nagycsaládosoknak. 1934-ben megnyílt a Fehér Kereszt Egyesület "Erdei Gyógyintézete" a Sváb-hegyen, a Béla király út 20-ban.

A kórházat a második világháború során súlyos bombatalálat érte. 1946-ban klinikai rangot kapott, a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Kara II. Gyermekklinikájaként. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése