A Körönd 1900 körül, a Hübner-udvarral (Kép forrása) |
Valamikor szemétlerakó gödör volt itt, amit az Andrássy út sugárúttá építésekor feltöltöttek. A szimmetrikus tér négy épülete: az 1885-ben átadott, Kauser József által tervezett, ún. Vasutas-ház, az ugyancsak 1885-ben elkészült, Bukovics Gyula által tervezett Andrássy-udvar (itt élt Kodály Zoltán, és
1950-es évek közepétől Barcsay Jenő festőművész), a MÁV Nyugdíjintézetének 1881-ben átadott, Gustav Petschacher tervei alapján készült egykori bérháza, és az 1884-ben átadott, Bukovics Gyula tervei szerint készült ún. Hübner-udvar.
A négy ház előtt kis parkok találhatók, bennük egy-egy szoboralak: Balassi Bálint, Szondy György, Zrínyi Miklós és Vak Bottyán. Korábban a téren állt Bocskai István és Bethlen Gábor szobra is, de ezek 1945-ben a Hősök terére kerültek a Millenniumi emlékműre, Habsburg-szobrok helyébe.1938-45 között neve Hitler Adolf tér volt,1945-ben lett ismét Körönd. 1971-ben nevezték Kodály Zoltánról.
(Szöveg forrása)
További képek a Teljes bejegyzés-nél.
További képek a Teljes bejegyzés-nél.
A MÁV Nyugdíjintézet 1883-ban Székely Bertalan sgrafittóival, Jungfer Gyula kerítésével és kapujával Divald Károly felvétele (Kép forrása) |
A Vasutas-ház, 1883-ban Divald Károly felvétele (Kép forrása) |
A megújuló Andrássy udvar látványterve (Kép forrása) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése