Országos Hirlap, 1898 |
A sziléziai, liebenthali születésű Wágner Manó (1857-1929) 14 évesen költözött szüleivel Pestre. A családi hagyományokhoz híven tanári pályára
készült.
1877-ben végezte el a budapesti tanítóképzőt, s már ugyanebben az évben negyedi Szabó Alajos négyosztályos, 1878-ban középiskolává bővült elemi
iskolájában tanított németet és történelmet.
1888-ban polgári iskolai oklevelet szerzett, 1888-91 között bölcsészetet
hallgatott a budapesti tudományegyetemen.
1889.augusztus 17-én, Rákospalotán nőül vette
negyedi Szabó Gizella Arankát, igazgatója lányát, s 1892 áprilisában apósa átadta neki a gimnázium vezetését.
Fontos szerepet vállalt Rákospalota közéletében. Pest megye törvényhatósági bizottságának tagja, városi
képviselő, a város tanügyi és társadalmi életének egyik vezető embere volt; a
Rákospalotai Katholikus Kör elnöke. A rákospalotai tűzoltóság
megalapításában is buzgón részt vett. 1924-ben kormányfőtanácsosi címet
kapott.
1927-ben új iskola építését határozta el, a rákospalotai polgármester pedig javasolta a szükséges építési kölcsön megadását.
Wágner Manó 1929-ben, Rákospalota díszpolgáraként
hunyt el. Halála után fia, Wágner Aurél vezette tovább a
tanintézetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése