Bogáti-Hajdú Imre táblabíró Rákoscsabán építette fel
vadászkastélyát az 1800-as évek végén, a századforduló környékén. A romantikus
stílusú épületet alapvetően neogótikus építészeti elemekkel díszítették.
A gazdagon tagolt és díszített homlokzat architektúrája mára
szinte teljesen megsemmisült, az épület csak tömegében emlékeztet eredeti
állapotára. A szimmetriatengelyben a főhomlokzat elé ugró csúcsíves-árkádos
előcsarnokot és az emeleti teraszt, valamint az oldalszárnyak attikafalait is
elbontották. Az épület az 1960-as évek elején elhagyatottan állt, állaga erősen
leromlott.
Az épület a 20. század elején (Kép forrása) |
1965-ben a Budapesti Várostervezési Intézet tervei alapján „felújították”:
több nyílást megszüntetve vagy átalakítva, és valószínűleg a belső
térstruktúrát is módosítva komfort nélküli lakásokat alakítottak ki benne. Ezen
átalakítás során pusztult el a még megmaradt eredeti architektúra legnagyobb
része: a délnyugati négyzetes torony, a középrizalit pártázatos attikája, a
terasz és a külső lépcsők falazott mellvédje, a hátsó homlokzat tornyai, a
homlokzati vakolatarchitektúra szinte minden eleme, a tető kovácsoltvas díszei,
stb.
Az épület általános műszaki állapota meglehetősen rossz, ugyanakkor súlyos
tartószerkezeti, állékonysági problémák nem érzékelhetőek. Az épület jelenleg fővárosi
helyi védettség alatt áll és Rákosmente Önkormányzatának tulajdonában van.
A villa egyik különlegessége, hogy eredetileg mocsaras, süppedős talajra épült,
ezért a Loire-völgyi francia kastélyok mintájára lábakra helyezték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése