 |
| (Kép forrása) |
Budapesten még a 20. században is léteztek barlanglakások. Az 1700-as évektől, a török dúlást követő újjáépítéssel fellendülő kőbányászat nyomán, a természetes barlangok mellett mesterséges barlangok is keletkeztek. Ezeket lakhatás céljára a bányászok vették igénybe; pinceként pedig a bortermelők. Így történt Kőbányán, és Promontorban: a mai Budafokon is.
Mivel a szőlőmunkásoknak már nemigen jutott barlang, ők olcsó megoldásként telkeket vásároltak, lehordták róluk a földréteget, a követ kb. kétméteres mélységig, kocka vagy tégla alakban kitermelték, hozzá lépcsőt vájtak, majd a mélyedés falaiba lakásokat, istállót, tárolókat vájtak, sőt: nemegyszer még albérlők számára is készítettek kisebb odúkat. Az ilyen kőház – általánosabb nevén: barlanglakás – viszonylag száraz környezetet biztosított. (Ennél sokkal rosszabbul jártak, akiknek nedves földalatti lakással kellett beérniük, ami földbe ásott, fával, földdel és kövekkel fedett üreg volt.) Promontorban 1787-ben 192, 1846-ban már 423 barlanglakást tartottak nyilván; 1897-ben újabbak építését megtiltották. A szőlőt 1881-től pusztító filoxérajárványt követően szegény gyári munkások költöztek ide.
1947-ben 300 barlanglakásban még több mint ezer ember élt, az utolsó családot 1967-ben költöztették ki. A kőház-üregek többségét ezután az Óbudai Gázgyár tisztítómasszájával töltötték fel; a veszélyes hulladék kitermelése és elszállítása 2004-ben kezdődött meg. Az egykor itt élők körülményeit az özvegy Tóth Győzőné egykori barlanglakásában, 1971-ben megnyílt kiállítás idézi.
Szöveg forrása: Tóth J.-Podonyi H. - Rejtőzködő Budapest, Semmelweis Kiadó, 2011
A Barlanglakás Emlékkiállítás honlapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése