(Kép forrása) |
Budapestnek nemcsak távoli része Ó-Buda, mely sok egyéb tekintetben is messze van a magyar fővárostól. Egy magyar színházra sok feladat vár ott, s hogy ime megnyílt a Kisfaludy-szinház, nagyon örvendetes. Nem külön Thalia czéljára épült csarnok, egy gyárat alakítottak át, de hivatása a falai közt berendezkedő ügyességtől és szellemtől függ. Átidomították, nézőterét csinosan berendezték, s febr. 20-ikán szép, eleven képet nyújtott a megnyitó előadáskor. Tulajdonosa és igazgatója Serly Lajos, ki vállalkozásában rokonszenves támogatásban részesült.
Vasárnapi Ujság, 1897. február 28.
A 450 férőhelyes színházat 1896. októberében kezdték el építeni, egy Lajos utcai, elhagyott bőrgyári raktárból átalakítva. Terveit Bernthaller Adolf és Bayer építészek készítették. Kapuit 1897. február 26-án nyitotta meg, Kisfaludy Károly Vígjáték és Suppé Felsőbb leányok című darabjával. 1897. novemberében azonban Serly már a színház bérbeadására kényszerült. Ezután évente új igazgató és társulat költözött az épületbe. 1935-ben Erdélyi Mihály rendbehozatta az épületet, és harmadikként a Józsefvárosi és Erzsébetvárosi Színház mellé, ezt is újra megnyitotta. 1944-ben, az ostrom alatt az épület súlyosan megsérült, 1945-ben lebontották.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése