Átkelés a jeges Dunán

Buda és Pest a 16. században, a hajóhíddal

"Tehát így áll a dolog: a hajóhidat az egész éven át használják egész télig, míg a jégzajlás kezdődik. Ekkor tehát el kell bontani, nehogy a jég kettészakítsa, a mi különben elég gyakran megtörténik... Ha már egyszer a hajóhíd szét van szedve, akkor csak tavaszszal állitják vissza, midőn a jégzajlás megszünt. /.../ Mig a jég gyenge, addig az utazás nagyobb csónakokkal történik; egy-egy csónakba 30-40 ember fér s rendesen négygyel közlekednek. 

Ha az átkelést az úszó jégdarabok nem akadályozzák, úgy öt percz alatt a másik parton lehetünk; de ha jégár van, úgy az átkelési időt épenséggel meg nem határozhatjuk. Egy óráig, sőt tovább is eltarthat, olykor a jégdarabok több száz lépésnyire is magokkal ragadják a csónakot a folyamon. Néha erősen megakad a csónak a jégdarabok között s csak hintázó mozgás által lehet közűlök menekűlni, mit az utasoknak közösen kell végrehajtaniok. 

Átkelés a Dunán

Ha a jégzajlás még erősebb, úgy csak egészen kis csónakkal lehet átkelni, a melybe alig egy-két ember fér s ezeknek is le kell feküdniök. Ha útközben egy nagyobb jégtáblához érkeznek, kiszállanak, a csónakot a jégtáblán átvontatják s a másik oldalán vízbe eresztik, különben pedig igyekeznek a jég között úgy átvergődni, a mint csak lehet. Ez azonban eltarthat két vagy három óráig is, s hozzá, kivált még éjjel, igen kellemetlen, veszélyesnek is látszik, de alig ha lesz az, mivel szerencsétlenségről még nincs példa. /.../ 

Végre ha megállott a folyam, a jégen át járnak gyalog és kocsin /.../ Az éghajlat és a folyam szélessége aligha megengednék ezt, ha nem lennének a folyamon szigetek."

(Forrás: Gróf Hofmannsegg Magyarországon 1793-1794-ben. Fordította: Berkeszi István. Kiadta a Franklin Társulat, 1887-ben.)