 |
| A kilátó 1920 áprilisában (Kép forrása) |
A János-hegy a Budai-hegység tagja, 528 méteres magasságával Budapest legmagasabb pontja és egyben legszebb kilátóhelye. A János-hegy kúpja dolomitra települt dachsteini mészkőből épül fel. Az 1847-ben megtartott dűlőkeresztelőn Pozsonyi-hegynek nevezték el , mert a XIX. században Pozsony városáig is el lehetett látni innen. Végül más elnevezéseihez hasonlóan – Márta-bérc, Erzsébet-orom – ez sem vált közismertté. A Pozsonyi-hegy név mint egyik hosszú, északnyugati nyúlványának a neve maradt fenn.
A hely mindig is ideális volt meteorológiai megfigyelések számára. Már az 1910-es években létesítettek itt megfigyelő állomást. A természetbarátok is régóta kedvelik. A leghíresebb az idelátogató kiránduló Erzsébet királyné volt, aki fából épült kilátóból nézhetett le a városra. A fakilátót már 1885-ben le akarták cserélni, de a terv megvalósítása hosszan húzódott.
1900-ban már a Magyar Turista Egyesület Budapesti Osztálya is felvetette, hogy olyan, masszív anyagból készült toronyra lenne szükség, amely egyszerre szolgálna kilátóként és őrizné Erzsébet királyné emlékét.
A főváros elfogadta a javaslatot, már „csak” pénz kellett a kivitelezéshez.
Végül Glück Frigyes szállodatulajdonos közreműködésével a szállodatulajdonosok ipartestülete húszezer forintot ajánlott fel egy új, kőből épített kilátóhoz, amit a polgármesteri hivatal 1904-ben egészített ki a még szükséges összeggel.
A terveket Klunzinger Pál készítette és Schulek Frigyes dolgozta át. Az építkezés 1908-ban kezdődött; az építőanyagokat síneken, benzinmotorral húzták fel a helyszínre.
Az átadásra 1910. szeptember 8-án került sor. A kilátó közelében 1923-ban erdőőri lakot létesítettek, ide költözött az addig a torony alagsorában lakó toronyőr. Magyarországon elsőként az Erzsébet-kilátó kapott állandó díszkivilágítást, 1926-ban. A kilátó körüli teraszt 1931-ben alakították ki.
(Szöveg forrása)
Kapcsolódó cikkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése