2013. 02. 21.

A Kapisztory-ház

A palota az 1900-as években
Az I., Fő u. 20-ban, a Pala utca sarkán található, egyemeletes, klasszicista stílusú palota Buda legrégebbi épületeinek egyike, alapja 15. századi. 

Mátyás király idején, a Pala utcai oldalon még apró vályogviskó állt itt; a török korban többször átépítették, felújították. Buda ostroma során, 1686-ban súlos károk érték. A 17. század végén tulajdonosai  felújították, kibővítették.

Mai formáját 1811-ben nyerte el, ekkor Dankó András építőmester alakította át Kapisztory József görög kereskedő részére. Az emeletre henger alakú, zárt erkély, az ablakok fölé copf füzérek sora került. A Fő utcára néző homlokzatra indadíszítések,  figurális reliefek kerültek (mitológiai állatok, kereskedelmi jelenetek stb.). 1828-ban az épület gróf Brunswick Ferenc tulajdonába került.

Itt működött Buda egyik legforgalmasabb vendéglátóhelye, Friedl Ferenc Ede cukrászdája. Friedl 1850. február 14-én kapott cukrásziparjogot azzal, hogy iparát a Lánchíd környékén folytathatja. Műhelyét és üzletét a Fő utca - akkor még - 142. sz. épületében nyitotta meg és itt dolgozott 1869. augusztus 12-én bekövetkezett haláláig. Boltcímere Flórát, a virágok, a tavasz római istennőjét ábrázolta. (Özvegye az üzletét idővel kicsit odébb, a Ponty utca sarkára költöztette, majd a cukrászda 1936-52 között a Corvin téren működött tovább - megszűnéséig.) A Kapisztory-ház ház északi üzlethelyiségében jelenleg is ott áll a Friedl cukrászda eredeti biedermeier berendezése.

A ház földszintjén működött az 1900-as években  Lax Adolf szíjgyártó üzlete, majd később a Szép Ilonka bár.

A második világháborúban a palota egy része elpusztult (belövések érték), 1951-1953 között Hell Géza vezetésével állították helyre.

Jelenleg francia étterem működik benne.

A ház a 40-es években
 Képek: fszek, muemlekem.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése