2012. 07. 28.

A Gyermekvasút (Úttörővasút)


A Gyermekvasút építéséről 1947-ben született döntés, a kivitelezés 1948 áprilisában kezdődött. Ugyanazon nyarán adták át az első, 3 km-es  szakaszt, a Széchenyi-hegy és a mai Virágvölgy állomás között. A rákövetkező évben a mai Szépjuhászné állomásig, 1950-ben Hűvösvölgyig hosszabbították meg a vonalat. Az üzemeltetést a Magyar Államvasutak és a Magyar Úttörők Szövetsége látta el.

A kisvasút egyrészt jó közlekedést biztosított az akkor épülő csillebérci gyermektáborhoz, másrészt megszerettette a vasúti közlekedést a működtetésében részt vevő 10-14 éves gyerekekkel. 
.
A vasúti pályát 1989-1990-ben teljesen újjáépítették; az utómunkálatok 1993-ban zárultak le. A rendszerváltozás évében az Úttörővasút nevét Gyermekvasútra módosították. A vasúti szolgálatot (tanfolyam elvégzése után, felnőttek irányításával) ma is gyerekek látják el.

Képek az egykori Úttörővasútról, 1950-75 (fotók: Fortepan):









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése