2012. 03. 29.

Zeppelin Budapest fölött, 1931. március 29.

A léghajó leszállása a csepeli reptéren
(Kép forrása)

A ma már furcsának tűnő "égi szivar" - Ferdinand Zeppelin német gróf és katonatiszt tulajdona - 1931. március 29-én repült át Budapest felett. 

Az első sikeres felszállásra harmincegy évvel korábban került sor, a Boden-tó felett, de ennél is érdekesebb, hogy maga a találmány egy keszthelyi fakereskedőtől: Schwartz Dávidtól származik. Schwartz negyvenévesen örökséghez jutott, így felhagyhatott a fakereskedéssel, hogy élete nagy álmát valóra váltva léghajót építsen. Autodidakta módon sajátította el a szükséges ismereteket, majd nekilátott. Elkészült léghajójával több bemutatót is tartott, ám nem járt teljes sikerrel. Berlini bemutatóját viszont megtekintette Zeppelin is, aki látott fantáziát a léghajó-ötletben, és a fiatalon elhunyt Schwartz özvegyétől megvásárolva a szabadalmi jogot, saját léghajóüzemet létesített. Végül ő valósította meg a feltaláló álmát.

Az 1931. évi repülés alkalmával gépe a csepeli repülőtéren landolt, majd a Duna vonalán folytatta útját Budapest fölött.Az eredeti terv egy magyarországi körutazás volt, de a rosszra fordult időjárás miatt végül  Debrecenben leszálltak. A léghajó még aznap vissza is tért Németországba.

Az utazáson, Friedrichshafentől Csepelig Kartinthy Frigyes is részt vett; élményeiről az Est című újságban számolt be.

A Zeppelin a régi Erzsébet híd fölött
(Kép forrása) 

A Parlament előtt elhaladó Zeppelin
(Kép forrása)

(Szöveg forrása1)
(Szöveg forrása2)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése