2011. 12. 15.

Mindenki karácsonyfája Budapesten

Mindenki Karácsonyfája 1945, a Ferenciek terén
...a karácsonyfa-állító akció 1927. december 25-én akkor indult, amikor Grüner Tivadarné, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár volt helyettes vezérének felesége – akinek neve egyébként igen jól ismert volt a katolikus jótékonykodás terén -, Kenessy Istvánné és Stefanits Istvánné, a két "faanya” a Ferenciek terén felállította az első Mindenki Karácsonyfáját. Amelyet aztán rövidesen újabbak követtek, hiszen karácsonyfa állt a budai Szebeny Antal téren, a Vízivárosi plébánia előtt a Szépvölgyi úton, az Apponyi téren, a Váci út 13. számú ház előtt, a régi Lóverseny téren, a Szent László Kórház mögött, az Ufa Mozi előtt, Pestújhelyen a templom előtt, az Angyalföldi Szent László tér egyik üres telkén stb.
Az 1927-ben indult, a Tabántól a Nyugati pályaudvarig, a Gellért-hegytől Pestújhelyig, a Vízivárostól a Templom térig, a Szépvölgyi úttól a Mária Valéria telepig, a Váci utcától a Kálvária téri tömeglakásokig, az Angyalföldtől egészen a Bosnyák térig kiterjedő akció, hála a rendkívül agilis szociális nővérek munkájának, a következő néhány évben kezdett kiteljesedni. A fenti évben tizenhárom (más adatok szerint tizenöt) Mindenki Karácsonyfája állt a fővárosban, a következő évben számuk már huszonháromra emelkedett.
Ez az örvendetes változás azonban nemcsak a "faanyák” lelkes és odaadó munkájának, hanem annak volt köszönhető, hogy közintézmények és hatóságok központilag is bekapcsolódtak az akcióba. Ennek eredményeképpen a korábbi jól ismert helyeken (Ferenciek temploma, Zugló, Baross tér, Tripolisz, Kelenföld stb.) kívül új helyszíneken, vidéki várótermekben, egyes plébániákon, asztaltársaságok különtermeiben, elöljáróságoknál is kezdtek karácsonyfákat állítani.
Így került karácsonyfa az Erzsébet híd budai oldalára, közvetlenül a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének épülete elé, de a Múzeum-kertben is Mindenki Karácsonyfája világított, amelyet a Telefonhírmondó és Rádió Rt. emelt, a Baross téren, ezt Fellner Ferenc főrendiházi tag, a Vörösmarty téren, amit a Pesti Első Takarékpénztár állíttatott stb. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése